A Csőrös

A Csőrös

Friday, December 15, 2017

Az Ontario Provinciális Rendőrség kamionos rendőrei az utakon

Friss hír:
Az Ontario Provinciális Rendőrség “Kamionos Rendőröket” küld ki az utakra.


2017-ben az Ontario Provinciális Rendőrség 6200 balesethez szállt ki, amiből 87 tragikusan ért véget. A statisztikák szerint az esetek 65 százalékában a teherautó sofőr volt a hibás. Ennek fényében a provinciális rendőrség akcióba lépett a biztonságos szállítás érdekében (Operation Safe Trucking). Egy héten keresztül saját rendőrségi nyergesvontatójukkal a Toronto és környéke útjait ellenőrzik. A kamionos magasságból könnyebben látható az agresszív, figyelmetlen, mással elfoglalt sofőr. Figyelik továbbá a gyorshajtást és a túl közeli követést is, de ők maguk nem fognak senkit leállítani. Készenlétben álló autósrendőrök kapják meg az információt és ők fogják a szabálysértőt felelősségre vonni. Az első próba-hét után áttekintik és összegzik a tapasztalatokat, hogy azután Ontario más részein is feltűnhessen a “kamionos rendőr”. Persze a már jól bevált, szokásos teherautó és jármű ellenőrzést is folytatják, s mindemellett légi járőrözéssel is figyelik a szabálytalankodókat.

Friday, December 8, 2017

És mivel szállítanak nyáron? (jégutakon)

Nyáron a vizeken keresztül kompok járnak.
Meg kell azonban jegyezni, hogy az északi sok kis szigetet körülvevő víz majd kilenc hónapig be van fagyva. Az igen rövid nyári hónapokban hatalmas hajók szállítják a szükségleti eszközöket és élelmet és persze a postát. Sok településnek egész évre fel kell tölteniük a készleteiket.
Vannak autó utak észak-dél irányban, de például nincsenek utak Nunavutban.
Bár ott is vannak autók, azok csak az adott helységeken belül járnak. Iqaluitban, Nunaut fővárosában csak egy aszfaltozott út van és nincsenek lámpák sem. S bár Nunavut Kanada eegyötöd részét adja ki, erre a területre csak ez az egyetlen aszfaltozott út jut.
Hatalmas távolságok választják el a Kanada északi településeit. Így nem csoda, hogy a legnépszerűbb utazási és szállítási mód a repülő.
Az Északi Territóriumoknak saját légitársaságai vannak, három is.
Sajnos ez az utazási forma is sok gondot rejt magában. A légi utazás nagyon drága és időjárástól függő. A sokszor kiszámíthatatlan időjárás megakasztja a forgalmat. Mégis ez a legfontosabb szállítási mód, olyannyira, hogy minden kisvárosnak van egy repülőtere, ahová minden héten érkezik a posta és az ellátmány. A repülőket sokszor mrntőként is használják, hogy a betegeket a sok-száz kilométerre lévő kórházba szállítsák.
Vajon tudta-e, hogy az Északi Territóriumokban az autók a folyók és a tavak befagyott jegén is képesek menni? Az északi jég több, mint fél éven keresztül elég vastag ahhoz, hogy megtartsa az autókat. Ebből kb. 2-3 hónapra még vízzel lelocsolva a 18 kerekűek is rámehetnek.
Ebből a szempontból sokkal egyszerűbb a közlekedés télen, autókkal, mint nyáron, amikor a jég megolvad csónakokat, hajókat kell használni.
Összességébe a téli utak az Északi Territóriumokban 1300 km-t adnak ki.

Mikor költözünk?

Egy volt jégutas sofőr levele


Az alábbi levél 12 éve íródott, de a fizetési különbségek, a veszély-pótlék hiánya, az ellátás megbízhatatlansága és az öreg kamionokkal való örök harc még a mai napig is probléma.

Valódi élettapasztalat a jégutakon

Barry, BC, Canada
Jescon Transport, 100 Mile House, BC

Már fárasztanak a történetek a yellowknife-i csodálatos utakról.
2004 és 2005 telén én is vontattam azokon az utakon. Snap Lake, Diavik, Lupin, Jericho bányák voltak a célpontjaink. Abban az időben azokon az utakon fővállallatnak számító cégnél dolgoztam.

Abban a szezonban egy kamion és egy sofőr merült a jég alá és a vezető meghalt. Nagyon alacsony munkabérért dolgoztattak, 24 centet adtak kilométerenként, amikor 15 és 30 kilométert tehettem meg egy óra alatt. Csak számold ki! Semmi másért nem fizettek. Sem a rakomány kibiztosításáért, sem a tankolásért, sem a javításokért, vagy amikor a viharban ragadtam. Semmit.

Élelem igazából nem létezett, ha találtál valami szendvics félét az ellenőrző pontokon, jobb volt, ha felpakolni, mert nem lett volna más sokáig. A nyerges vontatók legalább 20 évesek voltak, és a hálózsákban kellett vezetnünk, hogy ne fagyjunk meg.

Idővel 20 másik társammal együtt felmondtunk. Még Yellowknife-ból Edmondtonba is elrepültem, azért, hogy egy másik cégnél kezdhessek. Széna keverőt kellett vezetni a mozgó olajkutakhoz.
Ez óránként 35 dollárt fizetett, 10 óra után a másfélszeresét, és soha nem volt hiány a munkában. Elég pénzt tudtam keresni, s ezzel a jégutakon való rossz tapasztalatomat felejtette el.

Ez 3 hónapra kb. 30 és 40 ezer dollárra jött ki, nagyon kevés költséggel. Csak valami harapnivalót vettem, hogy az időt elüssem vele. Elég jó pénz néhány hónapos munkára.

Hogyan készülnek a jégutak?


Az első jégutakat észak Kanadában építették ki az 1930-as években, amikor nagy teherbírású lánctalpas szánok, ún. nyerges vonatok húztak terheket a bányákhoz, amik túl nehéznek bizonyultak a légi szállításhoz és a talaj, ha nem fagyos, nem megfelelő szállításhoz.
Nyerges vontatók csrélték fel a szánokat és azok húzzák a sok-tonnányi terhet.
Máig is mesterségesen épitik ki minden évben Kanada Északnyugati Területein, Yukonban és Nunavutban. Bár van néhány állandó út a távoli északi vidékeken, a sok befagyott tavat és folyót sok ezer liter vízzel locsolják és így vastag jégrétegekké alakítják, hogy az megtarthassa a több tonnás átmenő terhet. A vastagsága meghaladhatja az 1 métert, és állandóan ellenőrzés alatt tartják.
Yellowknife-on kívül ott van a Diavik, az Ekati, Jericho gyémánt bányák, és a Snap tó gyémánt bánya project. Ezeknek mindamellett, hogy felszerelésekre, eszközökre és anyagi készletekre van szükségük, a dolgozóknak élelem és víz kell.
A jégút 595 km hosszú Yellowknife-tól Nunavutig. Kb. 140 munkás 24 órában dolgozik azon, hogy a -56 C fokos hidegben megépítsék az utat. Mire végeznek, a világ leghosszabb jégutját készítették el! Egy méter vastag jég képes megtartani 70 tonnányi kamionsort. Tudni kell azonban, hogy a jég alatt folyó van, és csak óvatos és folyamatos vezetéssel lehet áthaladni, hogy a jég nehogy berepedjen.
Az átlag sebesség kb. 25 km és nem szabad megállni!
A jeget folyamatosan ellenőrzik és csak akkor engednek rá terhet, ha biztonságosnak minősítik.
Persze a szükség néha törvényt bonthat, ha a sofőr mégis kockáztat, akkor meg van az esélye, hogy pórul jár!
Készül az út. Vizet pumpálnak rá, és az a végén kb. 1 méter vastag jeget képez.

Jéglovagok, avagy valóság, vagy show?

A sorozat eredeti címe: Ice Road Truckers a History csatornáján


Mindenekelőtt felhívom az olvasók figyelmét arra, hogy az aggódó feleség véleménye sokban különbözhet a kalandvágyó és macho gondolkodású nézőétől. Vannak, akik ezeket a valóságshowkat teljesen hitelesnek tartják és minden percét élvezik.

15 évvel ezelőtt volt az első valóságshow a magyar tévében. Azóta nem csak a Big Brother, hanem számtalan más is feltűnt, aztán gondolom eltűnt. Mindenesetre elég idő telt el ahhoz, hogy a nézők felismerjék, hogy ezeknek nem sok köze van a valósághoz. A pénz és a szórakoztatás érdekében minden elemet bevetnek a producerek és rendezők, hiszen már a sztárok kiválasztásánál is a különlegesség a szempont, márpedig a valóságban sok az egyforma vagy hasonló. A karakterek között ott van a nagyhangú, az exhibicionista, a káromkodós, a nyafogós,  a lelkiző és még ki tudja ki, akik hangos, konfliktusokkal megtűzdelt és akciókkal teli izgalmas órát nyújtanak a sok milliós nézőközönségnek, hiszen a végén a nézettség számít.


Fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy a History csatornán vetített, és mára már a 11. évadját járó Jéglovasok műsora is a valóságshow kategóriájába tartozik. S mint a jó regény vagy film, “Valóságos történeten alapszik”, de azért messze van attól. Csak nézzék meg a beválogatott szereplőket! Van benne egy csinosnak mondható hölgy, aki ráver a férfiakra, van benne káromkodós, nagyhangú, felfuvalkodott, tulajdonos és viszonylag kezdő sofőr, családos és magányos szereplő. Minden részben történik valami nagyon izgalmas, rémisztő dolog, nem is tudjuk, hogy a főszereplőink meg tudnak-e bírkózni az elemekkel vagy a mások hülyeségével. (Tényleg nem vagyunk benne biztosak?! Hiszen a katarzis érdekében csak ‘mások’ veszíthetnek, ragadhatnak be, süllyedhetnek el. A mi hőseink haladnak tovább.)

A History csatorna sztárjai persze több, mint 250 ezer dollárt zsebelnek be, és biztosítják nekik azt, hogy ne ők legyenek azok, akik alatt a jég beszakad.

Én is megnéztem néhány részt, bár be kell vallanom, nem szívesen követném minden levetített pillanatát. Azonban emellett a sorozat mellett a két évadot megélt 'IRT: Deadliest Roads (Leghalálosabb utak), az öt éven át tartó 'Highway Thru Hell' (Autópálya a poklokon keresztül) és még legalább egy tucatnyian mindent beleszámítva hasznosnak bizonyultak, mert bemutatják a különben magányos, de veszélyes és felelősségteljes munkát. Az érdeklődők a sofőrrel egy szintben láthatják az utat, tanakodhatnak, mérlegelhetnek. A hivatásos sofőröknek különlegesen jó példákat hoznak fel.
Tehát, utakra fel! De azért a jégen nem találkozunk. Az én kocsim nem tud korcsolyázni.